A Könyvfesztiválra érkezik az utóbbi idők egyik legnagyobb fantasy sikere!

Sok más zsáner mellett a fantasy rajongók sem panaszkodhatnak, ha a könyvfesztiváli megjelenéseket nézzük. A kiadók ugyanis számos izgalmas újdonsággal készülnek, csak győzze mindezt a pénztárcánk! Nemrégiben azonban az Agave Könyvek jelentette be azt a megjelenést, amire talán a legtöbben kapták fel a fejüket. A kiadó gondozásában két héten belül ugyanis napvilágot lát S. A. Chakraborty Bronzváros című regénye!

Már maga a könyv fülszövege is rendkívül figyelemfelkeltő és hatásos, a fantasyvilág egy merőben új megközelítésének tűnik. A nyilvánvaló – ám egyébként szintén nem túl gyakori – természetfeletti dzsinn harcos mellé pedig még egy kiadós adag politikai ármánykodás is kínálkozik, így valóban minden megvan hozzá, hogy egy felejthetetlen és újszerű regényt kapjunk a műfajon belül.

Ráadásul a Bronzváros csupán egy sorozatnyitó kötet, így a későbbiekben is visszatérhetünk a Közel-Kelet már egyébként is mágikusnak tűnő világába, szóval kalandra felkészülni! A kiadó már be is jelentette a folytatást: a második kötet a Rézkirályság még idén ősszel érkezhet!

Természetesen a könyv külleme mellett sem mehetünk el szó nélkül, a kiadó megtartja az eredeti borítót, ami valami elképesztően gyönyörű és remekül illeszkedik a történet misztikus világához. Ráadásul az egész kötet még keménytáblát is kap pluszban! Azt tehát már elöljáróban elmondhatjuk, hogy a kivitelezés csodás lesz, kíváncsian várjuk milyen lesz hozzá a beltartalom!

A könyv várhatóan 2019. április 25-én jelenik meg.

S. A. Chakraborty – Bronzváros

Nahri ​sosem hitt a mágiában, de megvan a tehetsége hozzá: a 18. századi Kairó utcáin nem találni nála kiválóbb szélhámosnőt. Ám mindenkinél jobban tudja, hogy amivel a kenyerét keresi – tenyérjóslás, zár-szertartások, gyógyítás –, az egytől egyig szemfényvesztés, bűvészmutatvány, tanulható képesség. Eszköz arra a csodás célra, hogy kizsebelhesse az oszmán nemeseket.

De amikor Nahri véletlenül megidézi maga mellé Dárát, a hozzá hasonlóan dörzsölt és sötéten rejtélyes dzsinn harcost, akkor kénytelen elismerni, hogy a varázsvilág – melyről szentül hitte, hogy csupán a gyerekmesékben létezik – valódi. Mert Dára megoszt vele egy lélegzetelállító történetet: a tűz lényeitől hemzsegő forró, szélfútta sivatagon és a rejtélyes máridok nyughelyének otthont adó folyókon, az egykor szemkápráztató emberi világvárosok romjain és a hegyeken túl – ahol még az égben köröző ragadozó madarak sem azok, aminek látszanak – terül el Dévábád, a legendás bronzváros, melyhez Nahrit eltéphetetlen kötelék fűzi.

Dévábád bűbájokkal átitatott díszes bronzfalai és a hat dzsinntörzs kapui mögött régi ellentétek húzódnak. Amikor Nahri úgy dönt, hogy belép ebbe a világba, az érkezése egy évszázadok óta fortyogó háború kirobbanásával fenyeget. Nahri hamarosan kénytelen megtanulni, hogy az igazi hatalom kegyetlen és könyörtelen. Még a mágia sem védheti meg a nemesi intrikák veszélyes hálójától, és a legagyafúrtabb cselszövések is végzetes következményekkel járhatnak.

Az elsőkönyves S. A. Chakraborty különleges utazásra invitálja az olvasót a Bronzvárosban. 2017 egyik legnépszerűbb fantasy debütálása elképesztő kaland egy olyan világban, amit egyhamar nem felejtünk el.

Hozzászólások

Change Language To: Hungarian