Filmek

4+1 film, amit augusztusban látnunk kell

Elérkeztünk az augusztusi hónaphoz és mivel a mozik is megnyitották múlt hónapban ajtajaikat, elhoztuk nektek azokat a filmpremiereket, amelyeket ebben a hónapban mindenképpen látnotok kell. Öt különböző stílusú újdonságot hoztunk nektek és természetesen kíváncsiak vagyunk arra, hogy Ti mit néznétek meg szívesen ezek közül.

Augusztus 6.

Már augusztus 6-án beérkezett a mozikba a #kövessbe című horrorfilm, amiben a főszereplők közt láthatjuk a Pretty Little Liars sztárját, Keegan Allen-t és a Teen Wolf gyönyörű színésznőjét Holland Roden-t. A 2020-as alkotás története szerint a közösségi média sztárja a barátaival Moszkvába utazik, hogy új élményeket szerezzen a sikeres VLOG-jához. Azonban ez a videóblog minden képzeletét felülmúlja, ugyanis egy különleges szabadulószobába kerülnek az útjuk során, amiben az életükért kell küzdeniük. A film rendezője és írója Will Wernick, aki például a 2017-es Szabadulószoba című horrorfilmet is készítette.

Augusztus 7.

Bár ez nem mozipremier, hanem Netflix, de ide kell sorolnunk, hiszen augusztus 7-én a képernyőkre került a fiatal, gyönyörű és tehetséges Sabrina Carpenter színész-énekesnő új filmje, a Work It. Ennek a könnyed alkotásnak a sztorija egy átlagos diáklányra épül, aki álmai főiskolájába szeretne járni. Ő Quinn Ackermann. Azonban kiderül, hogy a bejutása egy táncversenyen múlik, viszont ő sosem táncolt és nem is tud. Mindezek ellenére mégis összeállít egy csapatot, hogy egy koreográfiát betanulva legyőzzék az iskola legjobbjait. Mi már nagyon vártuk ennek a filmnek a megjelenését, hiszen elég régen készült ehhez hasonló alkotás. Szóval popcornt elő és üljetek le a tévékészülék vagy számítógép elé és indítsátok el ezt a szórakoztató, Más ritmusra című táncos, zenés vígjátékot.

Augusztus 13.

Ha valamilyen mesére fáj a fogunk, akkor augusztus 13-án lesz érdemes a mozi felé ellátogatni, ugyanis érkezik az Álomépítők című dán animációs film. A történet szerint egy fiatal lány, Minna életébe csöppenünk bele, aki egyedül él édesapjával a nyugodt kis családi házukban. Egy napon viszont arra ébred, hogy hozzájuk költözik az apukájának az újdonsült barátnője és annak kibírhatatlan lánya. Minna annak érdekében, hogy visszakapja békés életét egy tervet eszel ki, amiben segítségére lesznek az álomépítők. Hogy kicsodák ők? Egy napon Minna az álomszínpad kulisszái mögött találja magát, ami minden álmodó részére tiltott terület. Ebben a világban kiderül, hogy az ottani lakók, azaz az álomépítők meg tudják változtatni az embereket az álmaik által, amit Minna az új mostohatesója ellen ki is használ. Emiatt pedig rengeteg kalandban lesz része a családnak és nekünk is, hiszen egy szórakoztató mesefilm tárul majd elénk.

Augusztus 20.

Augusztus 20-án egy francia romantikus vígjátéknak lehetünk szemtanúi, aminek a címe: Amíg a lagzi el nem választ. A filmet Dani de la Orden rendezte, ő készítette a nagy sikerű Élite című sorozatot is. A Hasta que la boda nos separe című alkotásban Carlos és Alexia a főszereplő, akik házasodni készülnek. Carlos azonban nem így tervezte, ugyanis a leendő feleségét egy esküvőszervezővel csalta meg, akinek Alexia megtalálta a névjegykártyáját a férfi zsebében. Mire gondol a barátnő? Hogy a kapcsolatukat a következő szintre emelik. Carlos pedig bele is megy a játékba. Azonban kiderül, hogy az esküvőszervező akivel félrelépett, Alexia gyerekkori legjobb barátnője, Marina. Hogy hogyan szervezi meg a szerető a leendő feleség esküvőjét? Katasztrofálisan, ami miatt egy igazán vicces és egyben romantikus filmben lesz részünk.

Augusztus 26.

Végül pedig hó végén láthatjuk Christopher Nolan újabb remekművét, ami a Tenet címet kapta. A Batman trilógia és az Eredet rendezője ismét egy nagyon különleges alkotással készült. Egy angol kém rákényszerül a Föld megmentésére. Miután életét adta a társaiért felébred a halálból és egy új, titkos szövetség tagjává válik, amelynek a neve: Tenet. Ezután meg is kapja első küldetését, ami a harmadik világháború megakadályozása. A film már annyiszor átesett csúszáson és tolódáson, hogy senki sem gondolta volna, hogy még az évben találkozunk vele. Viszont most itt van, augusztus 26-án mi is láthatjuk a mozik vásznain. A főszerepet játszó John David Washington mellett további fontos szerephez jutott még az újdonsült Batman megformálója, Robert Pattinson, a Szemfényvesztők című bűvészfilm színésze Michael Caine, Nyúl Péter szinkronszínésze Elizabeth Debicki, valamint Clémence Poésy, Kenneth Branagh és Aaron Taylor-Johnson is.

5 film, amit márciusban látnunk kell

Hozzászólások