Média

40 érdekesség a születésnapos Angelina Jolie-ról

A mai napon tölti be Angelina Jolie a 45. születésnapját. A gyönyörű és tehetséges színésznő rengeteg filmben szerepelt már, amelyek által sikerült bezsebelnie egy Oscar és három Golden Dlobe-díjat. Hogy mi történt vele kicsiként és felnőttként milyen megpróbáltatásokon ment keresztül, azt most a szülinapja alkalmából megmutatjuk nektek, hiszen negyven érdekességet tudhattok meg Angelináról. 

1. A tehetséges híresség eredeti neve Angelina Jolie Voight és Los Angeles-ben született, 1975. június 4-én. Apja, a színész Jon Voight, aki szlovák és német származású. Anyja, a szintén színésznő Marcheline Bertrand, aki által kanadai és francia ősökkel rendelkezik. Szülei születése után elváltak és a bátyjával James Haven-nel együtt édesanyjával élték tovább az életüket. Marcheline 2007-ben petefészekrákban vesztette életét.

2. A Jolie név franciául azt jelenti, hogy csinos. A Voight nevet azért nem használta, mert nem az apja által akart híressé válni. Édesapjával egyébként sincs jó viszonya, 2002-ben pedig hivatalosan is elhagyta a vezetéknevét.

3. Fiatalon temetkezési vállalkozó szeretett volna lenni és balzsamozást is tanult. Mindig is érdekelték őt a halállal kapcsolatos dolgok. Fekete ruhákban járt és volt, hogy lilára festette a haját.

4. Amerikai színésznő, fotómodell, író, producer, filmrendező, és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) különmegbízottja, korábbi jószolgálati nagykövete.

5. Biszexuális. Miután elvált első férjétől, Jonny Lee Miller-től, azután találkozott Jenny Shimizu színésznővel, akivel kapcsolatuk több évig is tartott. Jenny szerint még akkor is összejártak, amikor már mással voltak együtt. 2003-ban, amikor megkérdezték Angelinától, hogy biszexuális-e a következőt válaszolta:

Természetesen. Úgy értem, hogy ha holnap beleszeretnék egy nőbe simán megcsókolnám és megérinteném. Ha már beleszerettem miért ne?

5. 2000-ben feleségül ment Billy Bob Thornton színészhez, akivel összesen három évig voltak együtt, majd egyszer csak elhidegültek egymástól és elváltak.

6. 2006 januárjában nyilvánosságra hozták, hogy Brad Pitt-el egy párt alkotnak és már első gyermekükkel várandós. Akkoriban nagy port kavart, hogy Brad megcsalta volt feleségét Jennifer Aniston-t, de ezt Angelina tagadta, mert ő nem lenne képes olyanra, amit az édesapja tett az édesanyjával. A pár a 2005-ös Mr. & Mrs. Smith forgatásán találkoztak és szerettek egymásba, de állításuk szerint csak 2006-ban, Brad válása után jöttek össze.

7. Hat gyermekük van: Maddox, Pax, Zahara, Shiloh, Knox és Vivienne, akik közül hármat örökbe fogadtak. Maddox-ot 2001-ben a kambodzsai Battambangi árvaházból fogadták örökbe, akkoriban még Billy Bob Thornton-nal volt kapcsolatban. 2005-ben Zahara Marley-t az etiópiai Addisz-Abebában található árvaházból és 2007-ben Pax Thien-t a vietnami Ho Si Minh-város árvaházából fogadta örökbe. Shiloh 2006-ban született. majd a 2008. májusi Cannes-i filmfesztiválon Jolie megerősítette, hogy ikreket vár, akik a Knox Leon és Vivienne Marcheline nevet kapták.

https://www.instagram.com/p/CA71HKNgksI/

8. Jolie és Pitt 2014. augusztus 23-án házasodtak össze, a franciaországi Correns-i Château Miraval birtokukban. Versace menyasszonyi ruhájának fátylán a gyerekei rajzai szerepeltek. Csak egy kiegészítőt használt az ünnepségen; egy arany medált anyja képével. A sztárpár 2016-ban vált el, Angelina arra hivatkozott, hogy Brad-nek alkoholproblémái vannak. Nem volt szép az elválás, közel négy évig háborúztak, de úgy tűnik 2020 az ő évük lesz, hiszen elkezdtek ismét normálisan kommunikálni egymással.

9. Tizenkét éves kapcsolatuk során a párt “Brangelina”-ként emlegették, a válásuk mindenkit meglepett.

10. Kedvenc állatfajtája a hüllő, gyíkja és néhány kígyója is volt korábban.

11. Egyszer azt mondta:

Csak olyan lányokat szeretek játszani, akikkel szívesen randiznék.

12. Igazán nagyszerű tanítója volt. Jolie 11 éves korától a Lee Strasberg Színház Intézetben tanult. Strasberg az egyik legjobb színészi edző. Ő képezte többek közt James Dean-t, Dustin Hoffman-t és Al Pacino-t.

13. 2004 óta rendelkezik pilóta engedéllyel, amely lehetővé teszi kis magánrepülők vezetését. Van egy Cirrus SR22-je, amit alkalmanként szokott is használni.

14. Angelina szeret minden kapcsolatához egy-egy tetoválást csináltatni és természetesen a fontos eseményeket is megörökíti. Így található meg rajta a gyermekei születési helyének pontos földrajzi koordinátái, de még megtalálható rajta a négy elem (föld, tűz, víz, és levegő), arab szövegek és idézetek. Rengeteg tetoválása van, nehéz lenne felsorolni, emellett sok olyan is van, amelyet már eltávolíttatott.

15. Furcsa szokásai közé tartozik, hogy az esküvőit felturbózza, első alkalommal, amikor férjhez ment a vőlegény nevét vérrel írta a fehér felsőjére, aztán első házassági évfordulójukra közös sírhelyet vásároltak. A második férjével közösen egymás vérét hordták a nyakukban egy üvegcsében nyakláncként.

16. 2006-ban a Brangelina páros létrehozta a Jolie-Pitt Alapítványt a gyermekek támogatására szerte a világon. Szervezetük leginkább az árva gyermekeket segíti a harmadik világ országaiban, és hozzájárul az olyan orvosi szervezetekhez, mint a Határok nélküli Orvosok.

17. Miután megkapta a „Világ polgára” díjat, Angelina 20 különféle országba utazott ünneplésre.

18. A Beverly Hills Gimnáziumba járt, ahol a társai a különleges arcvonásai, a vékony alakja és a szemüvege miatt sokat csúfolták.

19. 2013-ban az orvosok azt mondták neki, hogy olyan gént hordoz, amely majdnem garantálja, hogy valamikor mellrákos lesz. Ezután úgy döntött, hogy eltávolíttatja petefészkeit és melleit, utóbbi helyére implantátumot kapott. Kettős mastectomia után rákos esélye 87%-ról 5%-ra csökkent. Írt egy cikket a New York Times-nak a tapasztalatairól és a mellrák oktatásának támogatója lett.

20. 14 éves korában kirúgták az iskolából, abban az időben lázadó volt.

21. Kislányként tagja volt a “csókos lányok” bandájának, akikkel addig üldözték és puszilgatták a fiúkat, amíg azok kegyelemért nem könyörögtek.

22. Kedvenc meséje a Dumbó volt, amin mindig sírt, mikor a kis elefánt megtanult repülni.

23. Kedveli a késeket, egykor saját gyűjteménye is volt belőlük és emellett első kiadású könyveket gyűjtött.

24. Amikor 20 éves volt, Angelina bevallotta a médiának, hogy szinte minden kábítószert kipróbált. Emellett küzdött egy nem diagnosztizált étkezési rendellenességgel és vagdosta magát, továbbá kísérletezett gyógyszerekkel is, mert meg akarta magát gyógyítani. Csak azután, hogy 2002. március 10-én a hét hónapos Maddoxot örökbe fogadta, találta meg az élet stabilitását.

25. Annak érdekében, hogy Marcheline megakadályozza a lányát, hogy bulizzon és esetleg kábítószereket kipróbáljon, megengedte, hogy a barátjával a hálószobájukban éljenek, ami Marcheline szobája mellett volt.

26. Természetes hajszíne sötét szőke. Anyja sötétbarnára festette, amikor négy vagy öt éves volt és azóta is sötéten szereti.

27. Angelina Jolie az egyik legjobban fizetett hollywoodi színésznő. 2009-ben és 2011-ben be is került a Hollywood legjobban fizetett színésznői közé.

28. Nemcsak filmekben, hanem számos zenei videóban is szerepelt már. Olyan híres énekesekkel, mint a Meat Loaf, Lenny Kravitz és a The Rolling Stones.

29. Kedvenc énekese Madonna, Elvis Presley és Frank Sinatra, kedvenc zenekara pedig a The Clash és a Matchbox 20.

30. Egy interjúban bevallotta, hogy nem tud főzni, mivel nincs rá ideje.

31. A filmjeinek kaszkadőrmutatványait többnyire maga végzi, például a Tomb Raider első részének forgatása alatt több sérülést is szerzett: zúzódásokat, vágásokat és égési sebeket.

32. A Tomb Raider második részében már férfi dublőre volt.

33. Kedvenc színe a fekete, mert „mindenhez passzol”.

34. Saját bevallása szerint nem szereti, ha megölelik. Azt mondta, hogy soha nem tetszett neki, még az anyukája ölelésének sem örült.

35. Az ENSZ kiküldetései alkalmával sosem kér különleges bánásmódot, a többi munkatárssal együtt utazik, dolgozik és száll meg.

36. Angelina egy interjúban megemlítette, hogy az első Maleficient film forgatása közben mindenki, aki “Baby Aurora”-t játszotta sírva szaladt el a színésznő láttán. Vivienne Marcheline Jolie-Pitt, Angelina legfiatalabb lánya volt az egyetlen, aki képes volt eljátszani a szerepet anélkül, hogy félne a hatalmas hírességtől.

37. 2005-ben filmrendezőként debütált. A 2007-ben megjelent “A Place In Time című dokumentumfilmet készítette el először. Aztán 2011-ben rendezte és írta az In The Land Of Blood And Honey című filmet, később 2014-ben ismét a kamera mögé állt az Unbroken forgatása miatt, majd 2015-ben a By the Sea és 2017-ben a First They Killed My Father jött, amiket szintén írt és rendezett is.

38. Balkezes, ami a Tomb Raider forgatását megnehezítette, ezért egy számára kialakított fegyverrel járkált. Egyébként utálta a játékot és mindig csak megölte benne Larát.

39. 30 éves korában rájött, hogy valódi szenvedélye a humanitárius munka, és írni és forgatni akar.

40. Színészi pályafutása a „Lookin’ to get Out” című filmmel kezdődött, amit az apja rendezett.

Mennyi érdekességgel voltatok tisztában és melyik volt az, ami a legjobban meglepett? Van kedvenc filmetek a színésznőtől?

30 érdekesség a születésnapos Nikki Reed-ről

Hozzászólások