Könyvek

2019 októberi és novemberi újdonságok a 21. Század Kiadótól

Az előző héten olvashattátok, hogy a 21. Század Kiadó is részt vesz a Margó Irodalmi Fesztiválon, így hát most mutatjuk nektek, hogy mik azok az újdonságok amik ott lesznek, illetve mik azok, amik csak a fesztivál után fognak megjelenni.

Egy kétségtelenül érdekes regénnyel nyitjuk a sort, amely Genki Kawamura tollából származik, majd folytatjuk egy új KULT Könyvvel, világháborús regénnyel, krimivel és thrillerrel, sőt, még egy 1001 könyv listán szereplő Booker-díjjal kitüntetett kötet felújított kiadásáról is szó lesz.

Genki Kawamura – Ha a macskák eltűnnek a világból

Már megjelent.

Miért kell szorosan magunk mellett tartanunk szeretteinket és hogyan fedezzük fel azt, ami igazán számít az életben?

A történet főhősének napjai meg vannak számlálva. A rokonaival nem érintkezik, egyedül él, egyetlen társasága Káposzta nevű macskája és bizony felkészületlenül éri, amikor a doktor közli vele, hogy már csak néhány hónapja van hátra.

De mielőtt nekiláthatna, hogy elintézzen mindent, amit feltétlenül meg akar tenni, megjelenik előtte az Ördög és különleges ajánlatot tesz: cserébe azért, ha egy dolog eltűnik a világból, az elbeszélő egy nappal tovább élhet.

És ezzel egy nagyon bizarr hét veszi kezdetét…

Kawamura többszörösen díjazott könyve, amelyet Vihar Judit nagyszerű fordításában adunk közre, hónapokig szerepelt a legfontosabb sikerlistákon, világszerte több mint egy millió példányban kelt el, harminckét országban jelent meg. Témája maga az emberi életút; azok a veszteségek, amelyeket óhatatlanul elszenvedünk. Eszünkbe idézi, miért kell szorosan magunk mellett tartanunk szeretteinket és hogyan fedezzük fel azt, ami igazán számít az életben.

Colson Whitehead – A Nickel-fiúk

Megjelenés: 2019. október 7.

Két fiú egy pokoli iskolában, Floridában…

A kis Elwood Curtis egy szegregált, feketék lakta városnegyedben nő fel és a szívébe zárja Martin Luther King szavait, miszerint „ő is van olyan jó, mint bárki más”. A szülei elhagyták, de nagyanyjának hála Elwood megmarad a jó úton és be akar iratkozni Tallahassee egyetlen fekete főiskolájára. De ebben a világban, az 1960-as évek elején, az USA déli államaiban egy fekete fiúnak egyetlen hibát is elég elkövetnie, hogy a jövője füstbe menjen. Elwoodot elítélik, egy Nickel Akadémia nevű javítóintézetbe kerül, amelynek küldetése, hogy „testileg, szellemileg és erkölcsileg képezze” a büntetett fiúkat, ezáltal „tisztességes, becsületes emberek” váljanak belőlük.

A Nickel Akadémia valójában groteszk kínzókamra, ahol a szadista nevelői kar veri és szexuálisan bántalmazza a diákokat, a korrupt dolgozók és a helybeliek ellopják az ennivalót és a készleteket. Elwood próbál dr. King hangzatos kijelentésébe kapaszkodni, miszerint: „Vessetek minket börtönbe, mi akkor is szeretni fogunk benneteket.” Barátja, Turner szerint azonban ebben a romlott világban csak az úszhatja meg, aki maga is trükkökhöz folyamodik.

Elwood idealizmusa és Turner szkepticizmusa közt támadó feszültség olyan döntéshez vezet, amelynek következményeit évtizedeken át viselik. Colson Whitehead regénye igaz történeten alapul. Ez a floridai javítóintézet száztíz éven át működött és nyomorította meg gyerekek ezreinek életét. A Nickel-fiúk bravúros teljesítmény: megsemmisítő, sodró történet, amely egy klasszis írót állít elénk.

Rose Tremain – Zene és csend

Megjelenés: 2019. október vége

1629-ben egy fiatal angol lantművész, Peter Claire a dán királyi udvarba érkezik, hogy csatlakozzon az uralkodó, IV. Keresztély zenekarához. Hamarosan megtapasztalja, hogy ezen a helyen a végletek uralkodnak: a zenészeknek a királyi lakosztály alatti, fagyos pincében kell játszaniuk.

Szép arcának köszönhetően a király „angyala” lesz belőle. Szerelemre gyúl a király hűtlen és álnok felesége, Kirsten egyik udvarhölgye iránt. Érdekes belső konfliktust él át: a lelke üdvéért aggódik, miközben a szerelem is hajtja.

Rose Tremain meseszép története csupa kettősségre épül: fény és árnyék, gyengédség és erőszak, zene és csend fonódnak össze benne. A Gustav-szonáta írónőjének romantikus regénye igazi varázslat: egyszerre idézi fel Dánia sós levegőjét és kelti életre alkimista módjára majd’ négyszáz évvel ezelőtti hőseit.

Whitbread-díj: Az év regénye (1990)

Michael Ondaatje – Az angol beteg

Megjelenés: 2019. október vége

Hanát a teljes kimerültségbe hajszolta a rengeteg haláleset és most kényszeresen ápolja az utolsó túlélőt. Caravaggio tolvaj volt – a felismerhetetlenségig összeroncsolódott mindkét keze, így aztán munkaeszköz nélkül maradt. Kip, az indiai tűzszerész a környéken elrejtett aknák és robbanószerkezetek után kutat. A negyedik pedig nem más, mint az angol beteg, akinek a nevét sem ismerik. Az összeégett férfi jelenléte rejtély és provokáció a másik három számára. Izzó villanásokként ragyogják be a könyvet a férfi emlékei, amelyekből kirajzolódnak szenvedései, megmenekülése és az árulás, amelyben része volt.
Michael Ondaatje kanadai író, 1943-ban született Sri Lankán, jelenleg Torontóban él feleségével. Legismertebb műve Az angol beteg. 2018-ban elnyerte a Golden Man Booker díjat és egy kilenc Oscar-díjat elnyert filmadaptáció készült belőle. Ondaatje összesen hét regényt írt. Legújabb műve A háború fényei, amely magyarul 2018-ban jelent meg a 21. Század Kiadónál.

 

Tolvaly Ferenc – A kivándorló

Megjelenés: 2019. október vége

Tolvaly Ferenc regénye egy újabb lélekutazás. Hőse ezúttal Katalónia lenyűgöző kulisszái között keresi önazonosságát, az öncsalás nélküli hitet, a megbékélést és a szeretet igaz útját.
Sándor Budapesten él és alkot. Hatvanadik születésnapján úgy tűnik, minden adott a gondtalan élethez. Amikor váratlanul külföldre hívják vendégelőadónak, megváltozik a világ.
Barcelonában kénytelen szembenézni a kételyekkel és fájdalmakkal, amelyeket gyerekkora óta magában hordoz és amelyekre korábbi zarándoklatai alatt nem talált választ. 2017 őszén a városban heves indulatokat gerjeszt a katalán elszakadási küzdelem, ami felerősíti Sándor belső szabadságharcát: cserélhet-e hazát őszülő fejjel, elhagyhatja-e családját egy szenvedélyes szerelemért, kezdhet-e tiszta lappal új életet – lemondva a hétköznapok rutinjáról.
A könyv a katalán vidék kulturális gazdagságának, sokszor meghökkentő szokásainak panorámája. Miközben gyönyörködünk benne, hangaláfestésként beszűrődik a L’Emigrant, a katalán kivándorlók honvággyal teli, szívfacsaró dala.

Bartha Álmos – A Nagy Kocsmakvízkönyv

Megjelenés: 2019. október 7.

Éppen egy évtizede, 2009-ben kezdődött a QuizNight.hu története. Az egyszerű játékból, ami úgy indult, hogy tizenöt barátomnak tettem fel kérdéseket egy szentendrei kávézóban, tíz év alatt országos mozgalom lett. Ma már a kérdéseimet 5 országban, 3 különböző időzónában, 50 helyszínen, 50 kvízmester teszi fel, közel 600 csapatnak, hétfő esténként, egy majdnem egész éven át tartó bajnokság keretében.

A kezdetektől fogva igyekeztem olyan kérdéseket feltenni, melyek érdekesek és eltérnek a megszokottól. Ennek a műfajnak ugyanis éppen az a különlegessége, hogy itt baráti társaságok, kollégák alkotta csapatok versenyeznek egymás ellen és a kérdéseken akár percekig töprenghetnek. Nem elég tehát feltenni egy olyan egyszerű kérdést, mint például a Ki írta az Anyám tyúkját?, majd rávágni, hogy Petőfi; itt olyan kérdésekre van szükség, amelyek a csapat több tagját játékba hívják, elősegítik a közös gondolkodást, vitát, a megfejtést: a közös siker élményét.

Büszke vagyok rá, hogy Magyarországon a Quiznight.hu segítségével izgalmas esti programmá vált tudásunk tesztelése, ismereteink szélesítése; vagány dolog lett a tájékozottság.

Ez a könyv azért született, hogy bárki otthon vagy baráti társaságban élhesse át a Kocsmakvíz élményt és közben játékos formában gazdagítsa általános műveltségét. Ehhez igyekeztem kiválogatni a kedvenc témáimat és azokat a kérdéseket, amelyek valamiért a legemlékezetesebbek voltak számomra – rengeteg új és még senki által nem látott kérdés mellett.

 

Ant Middleton – Utánam! Vezetéselmélet a frontvonalból

Megjelenés: 2019. október közepe

Vezetőnek nem születünk. Elitkommandósnak sem.
Ant Middleton katonaként leküzdötte az előtte tornyosuló kihívásokat, majd kőkemény eltökéltséggel, napról napra felépítette, mit jelent vezetőnek lenni. Könyvében ezeket a tapasztalatokat osztja meg velünk.
A Különleges Erő kiképzése nem épp sétagalopp. Szigorú szabályoknak kell megfelelni és a kiképzők gondoskodnak arról, hogy a delikvens meghaladja testi teljesítőképessége maximumát. Csak úgy lehet bekerülni az elit kommandóba, ha az ember kemény, agresszív, fegyelmezett és körültekintő. Ezekre a tulajdonságokra annak is szüksége van, aki a legkiválóbb vezető akar lenni.
Ant Middleton 13 évet húzott le a seregben, ebből négy évet mesterlövészként az SBS-ben. Végigjárta a brit elitcsapatok szentháromságát: a királyi tengerészgyalogságnál és az ejtőernyősök különleges századában is szolgált. Ikonikus személyiség, a kiválóság megtestesítője. Ő vezette a bevetéseket, ő állt az élen – és ezáltal mindig rá hárult a legnagyobb kockázat.
Ant könyve hihetetlen mélységeket és magaslatokat tár fel: a legbensőbb érzéseit is megismerhetjük. Édesapja korai halála vagy épp a börtön – fontos élmények, melyek segítették abban, hogy jobb vezetővé váljon.

Bobby Hall – Szupermarket

Megjelenés: 2019. október közepe

Nemzedékének legkreatívabb művésze, Bobby Hall, akinek az a.k.a. Logic közreadta káprázatos debütregényét.

Flynn teljesen besült: depressziós, nemrég kidobta a barátnője és otthon lakik az anyukájával. Úgy volt, hogy a szupermarket majd mindent megváltoztat. Normális munkahely, állandó bevételi forrás. A munka nem is munka igazán, ha ezáltal megmentheted önmagadat. De a dolgok nem éppen olyanok, ahogy ez az árukkal megrakott polcsorok közül látszik.

Flynn egyik nap egy bűntény helyszínére érkezik meg a munkába és hirtelen az egész világ összeomlik körülötte. Titkok bukkannak fel elkínzott elméje mélyéről. Márpedig Flynn nem hajlandó arra, hogy válaszokat keressen a szupermarketben. Hiszen van ott valami, ami úgy tűnik, éppen őt keresi…

A Szupermarket fekete humorú pszichológiai thriller, az őrület és a kreativitás lényegének élveboncolása. Ki hitte volna, hogy az egyik árukkal megrakott polcsoron minden ott rejlik – így a szex, a drog és a gyilkosság is?

Jane Corry – Csak egy pillanat

Megjelenés: 2019. október 7.

Igen, hibáztál.
De miért vádolnak gyilkossággal?

Minden reggel Ellie vigyáz kisunokájára. Josh a szeme fénye, egyszerűen imádja a kiskölyköt. Ellie boldogsága azonban nem felhőtlen: a férjének viszonya van valakivel.

A férfi megesküszik arra, hogy véget vetett a dolognak, majd egyik reggel a férjét megint az a nő keresi telefonon… Ellie egy pillanatra szem elől téveszti kisunokáját. Ami ezután történik, örökre megváltoztatja az életét…

Cara Hunter – Nincs kiút

Megjelenés: 2019. október 7.

Teljesen hétköznapi család. Leszámítva egy dolgot. Valaki az életükre tör…

Dübörög a karácsonyi szünet. Két gyereket épp most húztak ki leégett észak-oxfordi otthonuk romjai közül. A kisebbik fiú nem élte túl, a bátyja élet-halál között lebeg.

Miért maradtak egyedül a házban? Hol van az édesanyjuk és az apjuk miért nem veszi fel a telefonját?

Előkerül egy újabb bizonyíték és valóra válik Fawley nyomozó legrosszabb rémálma: ez a tűzeset nem baleset volt, hanem gyilkosság…

Mi van, ha valaki az egész családodat ki akarja irtani?

A Nincs kiút, Egy közeli ismerős és a Sötétben szerzőjének harmadik kötete. Cara Hunterdetektívsorozata lázban tartja a brit krimiolvasókat és megjelenése óta előkelő helyen szerepel Anglia sikerlistáin. Az írónő az angliai Oxfordban él férjével és macskáival. Gyerekkora óta szenvedélyes krimirajongó.

Amy Gentry – Aki utoljára nevet

Megjelenés: 2019. október vége

A stand-up hagyományosan a férfiak világa – Dana Diaz mégis ebben a közegben próbál szerencsét. Összebarátkozik egy hajthatatlan programozóval, Amandával, akinek szintén a férfiak között kell helytállnia. Dana bizalmába fogadja a lányt és elárulja, hogy nemrég zaklatás áldozatává vált.

Elhatározzák, hogy megtorolják a sérelmeket egymás zaklatóin, hasonlóképp, ahogy az Idegenek a vonaton című Hitchcock-klasszikusban látták. De a bosszú édes szertartásába Dana számára más élmények is vegyülnek: a csalás, a paranoia és a bizalmatlanság olyan személyiségvonásait csalja elő, melyekről maga sem tudott. Úgy tűnik, a bosszúért komoly árat kell fizetnie…

Hozzászólások

Benedek Eszter

Kétségtelenül könyvfüggő vagyok. Pontosan ezen okból kerülöm a könyvesboltokat a bevásárlóközpontokban. Kár, hogy a webshopokat nem lehet... ?