Média

20 érdekesség a születésnapos Jon Bon Joviról

A mai napon tölti be Jon Bon Jovi a 60. születésnapját. Hogy mi történt vele kicsiként egészen mostanáig, azt most a szülinapja alkalmából eláruljuk nektek, hiszen 20 érdekességet tudhattok meg a rockzenészről.

1. John Francis Bongiovi Jr. 1962. március 2-án a New Jersey állam béli Perth Amboyban született. Szülei mindketten az amerikai haditengerészetnél szolgáltak korábban.

2. Amerikai énekes, dalszerző, gitáros és színész.

3. Apjától olasz és szlovák, anyjától német és orosz géneket örökölt.

4. 1996-ban a People magazin a “világ 50 legszebb embere” közé sorolta.

5. 2000-ben a People a “Legszexibb Rocksztár” címmel tüntette ki.

6. Először Johnny Electricnek akarta hívni az együttesét. Elég átlagosnak tűnt, így egy barátja ajánlotta a vezetéknevét. Jon kicsit módosított a helyesíráson, majd ezért lett Bon Jovi, a többi pedig már történelem.

7. 2009-ben bekerült a Dalszerzők Hírességek Csarnokába.

8. 2010-ben Barack Obama kinevezte a Fehér Ház Közösségi Megoldások Tanácsának tagjává.

9. Az Arena Football League Philadelphia Soul csapatának az egyik alapítója és többségi tulajdonosa.

10. Szeme érzékeny a napfényre és a cigarettafüstre, ezért hord mindig napszemüveget. Tavasszal allergiás és szénanáthás.

11. Frank Sinatra énekes vér szerinti rokona.

12. Jon Bon Jovi volt felelős a Cher című albumjának elkészítéséért, amely platinalemez lett.

13. 2019-ben tiszteletbeli zenei doktori fokozatot kapott a Pennsylvaniai Egyetemen. Ezt a diplomát igazán nagyra értékeli.

14. Az egyik legfelemelőbb tulajdonsága a kedvesség – sokat jótékonykodik. 2006-ban megalapította a Jon Bon Jovi Soul Alapítványt, amely egy nonprofit szervezet, amivel éhezőket és hajléktalanokat segít.

15. Több filmben és sorozatban is szerepelt, például A jövő kezdete, Ne nézz vissza!, Fű alatt vagy az Ally McBeal.

16. Bon Jovi őszintén mindent belead koncertjei során. A Slippery When Wet albumot népszerűsítő turné során a hangját addig erőltette, hogy végül vényköteles szteroidokat kellett szednie.

17. Ő a zenekar tulajdonosa és a többi tagot alkalmazottként kezeli. Sokkal könnyebbé teszi a vezetői és üzleti döntéseket.

18. Jelenleg is a bandájával együtt zenél, készít feldolgozásokat, sőt, hamarosan újabb turnéra indul, a zene igazi szerelmese.

19. 2021-ben tiszteletbeli diplomát kapott a Princetoni Egyetemen. Elismerték a társadalmi területeken, többek között a zene, a történelem, az oktatás, az irodalom, a közszolgálat, a közegészségügy, a társadalmi igazságosság és a hajléktalanság megszüntetése terén végzett tevékenységéért.

20. Jon Bon Jovi több mint harminc éve házasodott össze szeretett feleségével, Dorothea Hurley-vel. A házasságkötés titokban, 1989-ben történt, amikor Bon Jovi a New Jersey Syndicate turnén volt. Négy közös gyermekük van: egy lányuk, Stephanie, és három fiuk, Jesse, Jacob és Romeo.

Mennyi érdekességgel voltatok tisztában Jon Bon Jovival kapcsolatban és melyik volt az, ami a legjobban meglepett? Van kedvenc dalotok tőle?

Borítókép forrás: gettyimages.com

10 érdekesség a születésnapos Demet Özdemirről

Hozzászólások